Színésznői karrierje:

Dove 2013 óta alakítja a főszerepet a Disney sorozatában, a Liv and Maddie-ben, ami két 16 éves iker (nem mindennapi) életét mutatja be. A sikeres sorozat után Dove szintén a Disney Channel filmjében játszott főszerepet Luke Benward mellett a Cloud 9-ban, ami 2014-ben jelent meg Ashley Tisdale rendezésében.  Dove a “Shameless” sorozat két epizódjában is feltűnt Holly Herkmier-ként, a Mentalistában, mint Charlotte Jane. Láthattuk a Malibu County-ban Sienna szerepében, illetve a kiadatlan Disney sorozatban is, a Bits and Pieces-ben Alanna szerepében. A 2015-ös Barely Lethal című filmben nagyobb szerepet kapott, itt Liz Larson-ként tűnt fel Jessica Alba és Hailee Steinfeld mellett. Dove legújabb Disney filmje, az Utódok/Descendants-ben is megkapta az egyik főszerepet (Mal) Cameron Boyce, Sofia Carson és Booboo Stewart mellett. 2015 őszén jelent meg a The Cabinet of Souls című Halloweeni filmje, amiben Beth-et alakította Kat McNamara és Ryan McCartan mellett. 2016-ban a Hairspray Live! musical/vígjátékban alakította Amber Von Tussle karakterét. Ez hatalmas siker volt, több jelölést is kapott a mű, és Dove olyan neves művészek között szerepelt mint Ariana Grande, Jennifer Hudson és Kristin Chenoweth. 2017 nyarán a DCOM, az Utódok folytatása került a Disney Channel képernyőjére. Dove újra Mal bőrébe bújhatott az Utódok 2-nek köszönhetően. A következő projektje a Dumplin című filmben lesz, ami várhatóan 2018-ban jelenik meg. A filmben Bekah Cotter szerepébe bújik, olyan hírességek mellett mint Jennifer Aniston és Danielle Macdonald.

 

Énekesnői karrierje:

Dove már kiskora óta énekel, ezt a tehetségét megmutathatta a Liv and Maddie-ben és az Utódok című filmben is.

Szólókarrier:
Dove már 2017 eleje óta dolgozik első szólóalbumán. Bejelentette, hogy az első kislemezének a címe a “Talks About”. Megjelenésének pontos időpontja még nincsen, valószínűleg 2017 végén várható.

 

The Girl And The Dreamcatcher:
Az ex-barátjával (Ryan McCartan) 2014-ben kezdtek el egy közös YouTube csatornát, melyre feldolgozásokat töltenek fel. 2015 szeptemberében jelentették be, hogy közös bandát alapítanak, a The Girl and the Dreamcatcher-t, és pár nappal később már feltöltésre is került első közös videóklipjük, a Written in the Stars dalhoz, amelyen már több mint 2 millió megtekintés van. Ennek sikere után két Karácsonyi dalt adtak ki, az “All I Want For Christmas Is You” és a “Have Yourself A Merry Little Christmas” feldolgozását. Ezek után folyamatosan gyártottak zenét, megjelent a Glowing in the Dark, Someone You Like és a Make You Stay. 2016-ban kiadták első EP-jüket, ami 6 dalt tartalmazott: My Way” , “Monster”, “Cry Wolf”, “Gladiator”, “Glowing In the Dark”, “Make You Stay.” 2016 októberében Ryan egy tweetben jelentette be, hogy a banda felbomlik.



DOVE CAMERON HUNGARY 2015-2018