Dove lerántotta a négy közül az egyik projektjéről a leplet. Két napja tudtuk meg, hogy kedvencünknek hamarosan megjelenik a póthaj kollekciója a BellamiHair-nél.

Nagyon boldog vagyok, hogy végre bejelenthetem a @BellamiHair-el való együttműködésemet a saját póthaj kollekcióm érdekében! Személyesen terveztem meg a színeket a kollekcióban (& természetesen beleértve a saját árnyalatomat, a platina szőkét). – írta az Instagram oldalán.

A HelloGiggles interjút készített Dove-al, amiben többet is elárul a kollaborációról. Ezt lefordítottam, így elolvashatjátok magyarul is, de az eredeti ITT található.



Mi vonzott a Bellami márkához? Miben különbözik más póthaj márkáktól amit eddig próbáltál?

Mindig is nagyon nőies voltam, és úgy gondolom, hogy a Bellami nagyon nőies, de mégis olyan drámai, amivel tudok egyesülni. Nagyon vonzódtam hozzá. Imádom, hogy megadják a lányoknak a lehetőséget, hogy kreatívak legyenek a kinézetükkel, én is mindig sokat kísérletezek.

Mi volt számodra a legfontosabb ebben az együttműködésben?

Az őszinteség fontos nekem, mivel hitelesen kreálom és tervezem ezeket a termékeket, szóval a hiteles beszélgetés a tervezésről létfontosságú. Bellami nagyon nyílt azzal kapcsolatban, hogy megengedik, hogy az csináljak amit én akarok, szerintem ez nagyon fontos, mivel nem akarom csak úgy bármihez hozzáadni a nevem.

Van néhány póthajjal kapcsolatos tipped amit meg szeretnél osztani, főleg azoknak, akik otthon használják őket?

Minden egyes póthajat kipróbáltam már, amit a Bellami-nál meg lehet találni. A felcsatolhatót, a felragaszthatót, és az egyénit, és szerintem hihetetlenek. A Bellami póthajak, puhábbak, tovább tartanak, és jobban tartják a hullámokat. Ahhoz, hogy vigyázni tudj rájuk, fésüld és fond be a hajad lefekvés előtt, szóval úgy nem kuszálódik össze túlságosan. Ami a csatosat illeti, a haj elcsúsztatása remek arra, hogy elrejtsd a csatokat.

Mik vannak az új vonal mögött, és melyik termékek miatt vagy a legizgatottabb?

A kollekció tekintetében, a Bellami már alapból széles színvonalú színek terén is, de meghívtak engem, hogy megnézzék én milyen fajta színeket szeretnék. Hozzáadtam a személyes színem, a platinát, ami a platina pontos árnyalata lesz. Még hozzáadtam eszpresszó barnát, mivel sok barátomnak van ilyen színű haja, ezek mellett még a holló vöröset is, de sok meglepetés várható.

Sokszor változtatod meg a hajad. Hogyan határozza meg a hangulatod a hajad?

Babarózsaszín volt a hajam a Coachella miatt, és még néhány más alkalommal is. Majd szeretném kipróbálni a nagyon halvány pezsgő levendulát, mivel rengeteg rajongóm levendula hajat szerkeszt nekem, amit én és a barátom is ki szeretnénk próbálni.

Mik azok a hajápolási termékek amik nélkül nem tudnál élni?

Nem tudnék lila sampon nélkül élni, mivel segít a hajamat pezsgő színét megtartani. Szeretem az Olaplex kezeléseket, amit rárakok a hajamra egész éjszakára, ez egy másik nagyon jó dolog a platina szín megtartásában. Még nagyon sok kókuszolajat és Moroccan olajat használok sérült haj ellen.

2017. November. 24.
Arie Hozzászólások: 0

Leave a Reply





DOVE CAMERON HUNGARY 2015-2017